Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.63.)
1971. április 29. VII. ülés
13 számára szükséges lenne megvilágítani, hogy mindez konkréten a tanszék problematikája szempontjából miért vetődött fel. Kiemeli az anyagból, mint annak egyik legfontosabb részét, a tanszék és a filozófia szakos hallgatók kapcsolatát, mint olyan kérdést, amellyel ismételten foglalkozott a Dékáni Tanács is. Egyetért az Írásos előterjesztésben szereplő idevágó megfogalmazással, maga is úgy látja, hogy ezen a téren előrehaladás történt, amely azonban véleménye szerint nem olyan mérvű, hogy megfeleljen az egyetem helyzetének és követelményeinek. Ugyanakkor azzal is egyetért, hogy természetszerűen csak huzamosabb folyamat során lehet elérni a szükséges eredményt. Néhány probléma tekintetében kiegészítő megjegyzéseket kell kémia'" a Filozófiai Tanszak anyagát illetően, különben az a Tanács tagjai számára talán nem érthető. Az egyik ilyen kérdés a más tanszékektől el térő helyzetből adódó vezetési forma, amelyről az anyag 3. oldala ad tájékoztatást. A nagysndant létszá mu tanszék vezetésében ugyanis öt főből álló csoport nyújt segítséget a tanszékvezetőnek. A másik, ennél bonyolultabb kérdés a ps logikai csoport, illetve tanszék kiépitése, amely egyszer már szerepelt a kari tanácsülés előtt a Filozófiai Tanszék fejlesztéséről szóló nagy összefoglaló tervben} a terv nagy része személyi vonatkozásaiban már megvalósult, de ezen a téren - mint az előterjesztés is mutatja - bizonyos feszültség és problémák is vannak. Itt rá kell mutatni arra, hogy annakidején nemcsak az az összefoglaló és a kari tanács által el fogadott terv került fel az Egyetem vezetéséhez, amelyben szerepel a logikai csoport, illetve tanszék kialakítása és annak személyes vetületei, hanem bizonyos lépések is történtek, ami azonban vezetőjének személyét nem érintette annyira, hogy formális megbízást illetőleg professzori kinevezést kapott