Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.63.)
1971. április 29. VII. ülés
Aio ELŐADÓI JAVASLAT A Művelődésügyi Közlöny 1971-évi A. számában az ELTE Bölcsészettudományi Kar Politikai Gazdaságtan Tanszékén meghirdetett tanársegédi állásra egy pályázat érkezett. A pályázó Kovács^ László megbízott tanársegédKovács László a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett oklevelet 1967-ben. Érettségi után az egyetemre való beiratkozásáig két ; éven keresztül egy külkereskedelmi vállalatnál do]gozott ügyintézőként. Egyetemi oklevelének megszerzése után három éven keresztül Bonyhádon közgazdasági szakközépiskolában tanitott közgazdasági tárgyat. Az 1970/71 tanév kezdete óta az ELTE Bölcsészettudományi Kar Politikai Gazdaságtan Tanszékén dolgozik megbízott egyetemi tanársegédként. Oktatónevelő munkájárüvid idő alatt j« eredményeket ért el, lelkiismeretessége és jó pedagógiai érzéke alapján. Kiscsoportos oktatás keretében önállóan vezet politikai gazdaságtan alaptanfolyamokat. Elméleti munka terén is megtette a kezdő lépéseket, de eddig még nem jutott publikációig. Társadalmi feladatait is lelkiismeretesen látja el. Mint önkéntes rendőr 197o-ben kitüntetésben részesült, az egyetem keretében pedig a Bolyai Kollégiumban politikai előadásokat szervez. 1966 óta az MSZMP tagja. Tanársegédi kinevezésre javaslom. A megbizás alapján végzett eddigi munkájával bebizonyította, hogy e munkakör betöltésére alkalmas, A kinevezés nyilvánvalóan kedvező' hatással lesz a további munkájára. Budapest, 1971. április 15. Varró Tibor s.k. egyetemi docens a szakbizottság előadója JEGYZŐKÖNYV A Kovács László tanársegédi kinevezése tárgyában 1971 április 16-án tartott bizottsági ülésről. Jelen vannak: Vilmos József tanszékvezető egyetemi tanár*: az Előkészitőbizottság elnöke; Varró Tibor egyetemi docens az Előkészitőbizottság előadója; Simon Endre egyetemi•docens az Előkészitőbizottság tagja. Az Előkészitőbizottság elfogadta Varr* Tibor előadói javaslatát és megállapította, hogy Kovács László, aki megbizás alapján eddig is tanársegédi munkakörben dolgozik a Politikai Gazdaságtan Tanszéken, o feladatkörnek megfelel. Ennek alapján egyhangúan javasolja tanársegédi kinevezését. Simon Endre s.k. egyetemi docens az Előkészítő- bizottság tagja Vilmos József s. k, egyetemi tanár az Előkészitőbizottság elnöke Varró Tibor s. k. e .yetemi docens az Előkészitőbizottság előadója