Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.62.)

1971. január 14. III. ülés

sem tehetek. Sajnos itt egy olyan szemlélet nyilvánul meg a Latin Tanszék dolgozóinál, amelyet röviden úgy lehet jellemezni, hogy eddig is megtartottuk az órá­kat, ezután is megtartjuk, alapjában véve sitnsgy mindegy, hogy ki vezeti a tanszéket. Azt hiszem, hogy ez a szemlélet nem helyes, Horváth kollégám itt egy kissé megvédte a Latin Tanszék munkáját, de hogy ön­ts magában véve nem magyarázza a latin oktatás hiányos­ságait az, hogy latin tudás nélkül kerülnek ide a hallgatók, annak ±±±EHk illusztrálására elég megmon­dani azt, hogy azok a hallgatók, akik héromszakosok és a latin meg egy másik szak mellett még egy harmadik orientalista szakot is felvesznek, például az arabot vagy a perzsát, amelyet szintén nem hoznak magukkal, abból a harmadik szakjukból mind kitűnő tudósok, szakemberek lesznek, a latinnál és a görögjél sokkal nehezebb szakokban is a nulla pontról elindulva négy év alatt kitűnő szakemberkeket lehet képezni belőlük. Olyan oktatók azonban, akik maguk tudományos munkás­ságot nem fejtenek ki és erre ösztönzést nem kapnak - hangsúlyozom, hogy a Latin Tanszék oktatói kitűnő képzettségűek, de nem volt megfelelő tudományos irá­nyításuk, vezetésük és igy természetszerűleg nem is tudhatják úgy vezetni a hallgatókat, ± úgy bevezetni őket a tudományos munkába és annak segédeszközeibe, mint ahogy azt tulajdonképpen kellene csinálni, ffí • úgyhogy itt a Latin anszéknél egész emberre van szükség. Ha csak arról van szó, hogy valakit ideigle-

Next

/
Thumbnails
Contents