Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.62.)
1971. február 18. V. ülés
1fV Székely György dákén kijelenti, hogy Simonovits Istvánná tanszékvezető egyetemi docens javaslatát a kari vezetés vele megbeszéli. Megjegyzi még, hogy a helyhiány leginkább a nagy nyelvi tanszékeken mutatkozik. 4. Javaslat címzetes egyetemi tanári és docensi cim adományozására. Előadó: Székely György dékán Székely György dékán megállapítja, hogy a javaslatba hozandó személyekre vonatkozó sokszorosított anyagokat a Tanács minden egyes tagja megkapta. Idén először a Kar tudományos bizottsága is foglalkozott a javaslatokkal, mert a tanszékek rendkívül nagy számú javaslatot tettek, és valamennyi nem lesz elfogadható. A javaslatoknak szakbizottságok elé utalása lehetővé tette, hogy a szak szerint illetékes vagy rokon tanszékek képviselői is véleményt nyilváníthattak, a tudományos bizottság pedig együttes szemléletet nyújthatott az összes m. javaslatokról, A tudományos bizottság titkos szavazással úgy foglalt állást, hogy Hazai Györgyöt egyetemi tanári címre javasolta 6 szóval 1 ellenszavazattal szemben, Bodrogi Tibort, Kubinyi Andrást, Szilágyi János Györgyöt 8 szavazattal egyhangúlag, Csillag Pált, Brdődi Józsefet és Várady László 7 szóval 1 ellenszavazattal szemben, Dezső Lászlót pedig 6 szóval 2 ellenszavazattal szemben docensi címre javasolta. Ezzel a tudományos bizottság bizonyos rangsort is alakított ki. Kifejti, hogy bizonyos fontos formai követelményekéi is vannak, igy a megfelelő oktatási gyakorlat. Megállapította, hogy Hazai Györgynek nincs meg a szükséges oktatási tevékenysége. Tekintettel arra, hogy Hazai György egy tavalyi egyetemi tanácsi ülésen éppen egy ilyen kérdésnek az egyik A Tanács az elnökségnek a Bölcsészettudományi Kar épületében felszabaduló helyiségek elosztására vonatkozó határozatát tudomásul vette.