Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.62.)

1971. február 18. V. ülés

-V. aki arra búzáitja őket, hogy tanuljanak, maga is albér­letben lakik és az 500 forint miatt marad. A hátrányos helyzetben lévő hallgatók érdekében is javasolja, mivel­hogy a nem szaktárgyak, tahát a politikai gazdaságtan és a filozófia stb. jegyzeteinek megértéséhez magas- fokú filozófiai képzettség, majdnem egy szak elvégzése lenne szükséges, rövidebbre fognák ezeket a jegyzeteket, mert jelenleg hosszabbak a kelleténél. Nagyon jó lenne egy-egy egyetemi jegyzetben a szakszavak megmagyarázása is. Gondot jelent, hogy a jegyzetellátás akadozik, ége­tően szükséges jegyzetek egyszerűen nem kaphatók, nincs uj kiadás belőlük, 5-6 hallgatónak sikerül kölcsönkér­nie a jegyzetet, a többinek semmi sincs, s ezt a kiesést később sem tudják pótolni., mert részben ninefs idejük, részben nincs erejük hozzá és igy ezek az anyagrészek kiesnek. Wessely Anna nem tartja helyesnek, hogy a szeminárium funkciója a számonkérés legyen, mert azt a vizsgán kell végrehajtani. A problémát az jelenti, hogy a szemináriu­mokon nincs vita, minden hallgató úgy el van foglalva, hogy örül, ha a saját témáját ismeri, amelyből dolgoza­tot ir. A Művészettörténeti Tanszéken az a gyakorlat, hogy mindenki ir minden félévben egy szemináriumi dol­gozatot, de köteles felkészülni a többi hallgató témá­jából is, hogy valóban meg lehessen azt vitatni. Szá­monkérés esetén a szeminárium leszűkülne a jegyzet 20-30 oldalankint való feladására és kikérdezésére. Ahogy van értelme a kiscsoportos oktatásnak a szaktár­gyak esetében, úgy nem látja helyénvalónak ugyanezt az ideológiai tárgyaknál, mert a jegyzetek megtanulá­sához kiscsoportos oktatás, szeminárium nem szükséges, viszont az előadások segítenének azzal, hogy kitérnek egyes részletkérdésekre és jobban megvilágítják az egészet. Például a politikai gazdaságtani jegyzet egyik legfőbb hibája, hogy nem ösztönöz gondolkozásra, készen adj$.a mindenünnen kiollózott lényeget. KLőadá- sok kellenének politikai gazdaságtanból, valamint kö-

Next

/
Thumbnails
Contents