Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.62.)

1971. február 18. V. ülés

ns ügy látja, hogy kevés az élettapasztalattal rendelkező hallgatók száma, másutt ez nem derül ki annyira, mint a szociológia tárgyánál. Nem rendelkeznek a hallgatók normativ életszemlélettel. Különböző országokban külön­bözőképpen oldják meg ezt a kérdést. Nem mindig lehet egy 18 éves fiatalnál eldönteni a pályaalkalmasságot, egy adott szakjára való predesztináltságot. Az MSzMP Társadalomtudományi Intézete készitett három megye anyaga alapján egy nagyobb vizsgálatot a vidé­ken élő értelmiség helyzetéről, ennek számadatai és most készülő elemzése nagyon sokféle, fontos és meg­szívlelendő szempontot ad azokra a kérdésekre, amelye­ket Kardos professzor felvetett. Kitűnt ennek kereté­ben, hogy a legpozitivabb éppen Szeged volt, mint a tudományok tekintetében fejlődő város. Gzine mjhály a muükás-paraszt származású hallgatók helyzetével kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a vidéki parasztgyerekek arányszáma az egyetemen egyenesen megdöbbentő, a hallgatóság jórésze a belvárosi gimná­ziumok tanulóiból kerül ki. A régi Református kxtat Gimnáziumban nagyobb százalékban voltaic parasztgyerekek a két világháború között. Meggyőződése, hogy már az általános iskolában meg kell keresni a tehetséges gyermekeket, csak sajnos nem tapasztalható a mai taná­rokban az a törekvés, ami régen megvolt, hogy falusi tanitók és papok figyelték a kis gyerekeket és segí­tették őket életük első lépéseinél. Most abban bizik mindenki, hogy az állam közoktatási szervezete kereté­ben minden megoldódik, majd a középiskolából tovább­kerülnek. Igen ám, de a középiskolában annyira túlter­helik a tanulókat, hogy csak az boldogul igazán, akinek külön házitanitója van, aki segiti az iskolán kivül. Bt tői pedig a vidéki és a szegényebb gyerekek eleve elesnek. Márpedig ha igy van, akkor az egyetemi felvé­telre sem állhatnak oda. Ha mégis egyetemre kerülnek a vidéki és szegényebb gyerkek#, folytatódik a hátrány az egyetemen sok oknál fogva, de folytatódik az egyetem

Next

/
Thumbnails
Contents