Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 8.a.64.)

1971. december 2. II. ülés

-it' / 0 3 Szathmári István bejelenti, hogy a rektor elvtárs rendelkezése értelmében egy napirendi pont kapcso­lódik ide. Felolvassa a rektor elvtárs következő le­velét: "Értesítem Dékán Elvtarsat, hogy a "Jó tanulás­sal, jó sportolással a szocializmusért" elneve­zésű vándordíját az alább felsorolt hallgatók nyerték el. Férfiaknál az I. dij, különdijként: Fejes'András pszichológiaszakos egyéni levelező hal:gc.tó. A geiincsérültek asztalitenisz Európá­ba jnoksagának első és egyéni harmadik helyezett­je. A dijjal együtt megkapja a SZOT-osztöndij első fokozatát, a havonkénti 350 Ft-ot. Főknél a II. dij: Kontricz Erzsébet III. éves francia- pddagégia szakos hallgató, az atlétikai szak­osztály tagja. A SZOT-ösztöndij második fokoza­tát kapja, havonként 300 Ft-ot." A levélhez megjegyzi, hogy a SZOT-ösztöndijat az 1971- 1972. tanévben 10 hónapra kapják a hallgatók. Ez az alkalom éppen jó ennek a vándordíjnak az átadására, mivel éppen a testnevelésről és a honvédelmi oktatás­ról volt szó. A kitüntetett hallgatókat példaképül állítja a többiek elé abban is, hogy a testnevelést, a sportot hogyan tudták összeegyeztetni a jé tanulás­sal. mindkettőjüknek gratulál, további jó egészséget, jó sportolást és tanulást kivánva nekik. Dr_. Székely György megköszöni a dékánhelyettes elv­társnak, az Írásbeli anyag elkészítőinek, valamint az élénk vita részvevőinek fáradozásukat. Ezzel az első napirendi pont befejeződött. A kitüntetettek­nek további 30k sikert kiván, és kéri a hallgatósá­got, hogy kövesse jó példájukat. A második napirendi ponttal kapcsolatban megemlíti,

Next

/
Thumbnails
Contents