Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 8.a.64.)

1971. december 2. II. ülés

tiv testnevelés negatiyurnáinak vetületeit, nem hiszi, hogy ez az ut járható lenne. Hogy esetleg kirándulásokat tehetnének a honvédelmi ismeretek tanításának keretén belül, az túlhaladj», a zrínyi Akadé­mia erejét. Szívesen kapcsolódnának hozzá, ha az egyetemen belül a KISZ—szervezet, vagy valaki vinné. De hogy pótolná a hallgatók test- nevelési negatívumait, hogy mozgási igényüket ki tudnák ezzel egé­szíteni; nem hiszi, hogy ez az ut járható volna, ami persze nem mond ellent annak, hogy nem kellene oktatásukat gyakorlatiasabbá tenni. Végezetül kitér arra, hogy lehetőségeiken belül igyekez­ni fognak a továbbiakban is jobban helytállni annak a feladatnak, - mely a honvédelmi ismeretek oktatásán belül c. Zrínyi Akadémia taná­raira hárul. Ebben a munkában'érzik az egyetem, a kar vezetőinek tá­mogatását. Az egyetemi 'iSZ-szervezetét is kéri, hogy jobban támogas­sa őket. Hogy a hallgatók közömbösek, lehetséges, hogy az az egyetem­re jövő katonai előadóknak a negativ vetülete, de legyen szabad azt mondania, hogy a KlSZ-szervezet aktívabb és eredményesebb munkájá­val is előbbre léphetnének és a kari tanács következő ülésén nem kellene esetleg olyan véleményt hallani, hogy az egyetemi halig a-^ tők zöme közömbös e témávalj^apc so latban. Sok magyarázatuk van er­re és lehet pro és kon.tra véleményeket is hallani és meghallgatni. / Azon kell lenni, hogy legalább azt a minimális követelményt, amelyet a hallgatósággal szemben támasztanak, ne mulasszák el. pálinkás elv­társsal beszélgetve erről a kérdésről úgy találták, hogy nem támasz­tanak túlzott követelményeket a hallgatókkal szembe^, a hallgatók ezelmek a minimális követelményeknek eleget is tudnak tenni. Azt hiszi egyébként, hogy a bölcsészettudományi karon a honvédelmi ismeretek oktatása a szervezettséget tekintve viszony­lag szervezetten megyés ami «... hallgatók hozzáállását illeti, nem tud jelentős különbségeket mondani a karok között. DQ ha különbségeket kellene mondani, nem állna rossz helyen a bölcsészettudományi kar.

Next

/
Thumbnails
Contents