Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 8.a.64.)

1971. december 2. II. ülés

már önmagák n is von^zaná s diákokat. A technikai ismeretek helyébe olyan témákat tudni, javasolni, amelyek bizonyosan nagyobb érdeklődést váltanának ki a bölcsészek körében, igy: a haderő szervezeti kérdései, felépítése, működési vázlata, harcászati alapfogalmai; stb, - terme- s/zetesen a legalitás szigorú határain belül! De még igy is minden­féleképpen hasznosak lennének. A történész hallgatók, az irodalmárok, a műfordító diákok, általában az egyetemisták ugyanis, akiknek eseté- ben pedig az ilyen fogalmak ismerete fontos volna, nem egyszer igen homályosan vagy felületesen, tévesen értelmezik a '»hadsereg», '»a dan­dár1», az »átkelés», a »tiszt», "a töltény” stb. kifejezéseket. f, Ián a polgári védelmi ismeretek váltották ki a legegy­hangúbb helyeslést. Nem véletlenül, hiszen szükség esetén ezek az is- meretek a leghasznosabbak. Mégis itt is fennáll az elmélet ás a gya­kori.t között egy nagy szakadék. Egy tömeg soha nem hallott betegség tüneteit, gyógymódját, de még felismerését is nehéz megtanulni, úgy­szintén a vegyvédelem követelményeit is. Ennek a résznek a csökken­tése mellett inkább néhány közhasznú és bármikor biztos-,n felhasznál­. ható ismeretre kellene fordítani a fő figyelmet: a tűzoltásra, a bio­lógiára, a kémiai fertőtlenitésre, az elsősegélyre stb. Formai észrevételeik, amelyeket legalább olyan fontosak­nak tartan .k, mint a tartalmiakat, a kővetkezői;: Iiem jó, hogy a dolgozat Íráshoz csak az előadás alapján készített jegyzeteket használhatják, mert , neveket, számokat, ada­tokat nem egyszer tévesen rögzítik, a há/fcsó sorokban sokszor nem is lehet hall ni őket. nem kivárnak beleszólni az órarendbe, hogy ősz- szák meg az évfolyamot több kisebb csoportra, hiszen ez nem volna le- heteégés ebben az amúgy 'is szűk épületben, célszerűnek tartanák azon­ín. kJ ban azt a megoldást, hogy az anyag leadásán úgy segítenének, hogy elő­zőleg pontosun körvonalazott tanunyugot "kár félévenként hét-nyolc ol­dalon, -kár egészben, tehát az egész egyetemre vonatkozólag vázl- t- ' m .__í_—i—....................—&—------m——

Next

/
Thumbnails
Contents