Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 8.a.64.)
1972. május 25. VII. ülés
gondolkoznunk, összefügg az előadások problémakörével is. Nagyon helyesen emliti meg a beadvány, hogy a tankönyveket, jegyzeteket, irodalomjegyzékeket szinte minden évben meg kell ujitani, és más hasonló gyakorlati kérdéseket vet fel ez az igen kitűnő összeállitás. összefoglalva x azt, hogy a korszerűsítés terén mit végeztünk az elmúlt esztendőben, azt mondhatom, hogy az eredmény megnyugtató, de a feladat permanensen teljesítendő, állandóan tovább kell kísérleteznünk és tovább kell haladnunk. A következő téma a képzési terv. & kák képzési tervet minden tanácstagnak eljuttattuk, szeretném azonban elmondani, hogy az tulajdonképpen mi. A Kari Tanács tagjai emlékeznek rá, hogy a dokumentumok^, tehát többek közt a képzési terv, a programok, a szigorlati követelmények stb. elkészültek, és a dékán egy szerkesztő bizottságot küldött ki, amely nagyon gondosan megszerkesztette ezt a beadványsorozatot. A vidéki egyetemek egyébként már jópár hónapja vagy talán egy féléve megjelentették. Mi sajnos nem tudtuk, mert nagyon sok nálunk a kis szak, sokrétűbb az oktatás, mint náluk. Mindenesetre megszerkesztettük, nyomdában van, az általános rész, továbbá a nagy szakok dokumentumai szeptemberre elkészülnek, tehát a belépő I. éveseknek már oda tudjuk adni. A képzési tervet a Kari Tanács annakidején elfogadta, de az Egyetemi Tanácshoz is el kellett juttatnunk. Az Egyetemi Tanács május 11-én tárgyalta, de az ottani felszólalások több olyan pontot érintettek, amelyek miatt az Egyetemi Tanács nem tudta elfogadni a képzési tervet, visszaküldte a Karnak. Miután a Dékáni Tanács megbeszélte az anyagot,az egyetemi tanácsi jegyzőkönyv alapján a rekborhelyettes bevonásával módosítottuk és most ezt a módosított formát küldjük vissza a Kari Tanács tagjainak azzal, hogy ha a Kari Tanács jóváhagyja, akkor junius elején az Egyetemi Tanács elé terjesztjük, hogy ez is nyomdába kerülahessen, és ősszel a hallgatók kézhez kapják. Az Egyetemi Tanács ülésén öt ponton érintették a képzési tervet, és ezeket