Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 8.a.64.)
1972. május 25. VII. ülés
ffgyfcgtgyfcárBré épület egyes további részeinek átvétele tekintetében. Ezekre a vitákra is ugyanaz nyomta rá a bélyegét, Székely György professzor tudományos munkásságára, ez pedig az Ő végtelenségig menő korrektsége. Közli, hogy a három kari társadalmi szerv nejében és a maga részéről is nagyon-nagyon melegen támogatja Székely György professzor újbóli dékájjl megbízatását. Galla Endre elnök megállapítja, hogy töob felszólaló nem jelentkezett, lezárja a vitát, és elrendeli a titkos szavazást. Felkéri Süpek Ottó, Mátai Mária és Csóka Ferenc tanácstagokat, hogy szedjék össze a szavazatokat . A Bölcsészettudományi Kar Tanácsa 58 szóval 1 ellenszavazattal szemben és 1 tartózkodás mellett javasolja Székely György professzornak további három évre a Bölcsészettudományi Kar dékáni tisztével való megbízását. Galla Endre elnök felkéri Benkő Loránd rektorhelyettest, szíveskedjék ismertetni a dékánhelyettesek személyére vonatkozó javaslatát. Benkő Loránd rektorhelyettes előadja, hogy a Kari Tanács által kiküldött jelölőbizottság figyelembe véve az illetékes kari pártszervezetek, továbbá a kari szak- szervezeti bizottság véleményét, valamint támaszkodva a Kar oktatóinak és dolgozóinak az állami vezetés vonatkozásában megnyilvánuló tapasztalataira, kívánságaira javasolja Szathmári István tanszékvezető egyetemi docens és Péter Mihály egyetemi docens 5-3^ évi időtartamra dékánhelyettessé való megválasztását. A Bölcsészettudományi Karon folyó oktató-nevelő és tudományos munka irányítása az élet előrehaladása folytán, a tudományos technikai forradalomnak az Egyetem tevékenységére fokozódó kihatása következtében megoldandó feladatok folytonos növekedése miatt egyre nagyobb