Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 8.a.64.)

1972. március 15. V. ülés

- 2 ­2/ A kontinuitás elve úgy kivánja, hogy Trencsényi-V/aldapf el Imre utódja a latin tanszék vezetésében rangidős munkatársa legyen, aki két évtize­den keresztül dolgozott vele együtt. Trencsényi-Waldapfel Imrével a ma­gyar klasszika-filológia, a magyar és a nemzetközi tudományos élet ve­zető személyisége távozott el körünkből. Döntő fontosságú számunkra, hogy olyan valaki lépjen örökébe, aki - lehetőség szerint - folytatja munkáját, aki ismeri es magáévá teszi a tudomány területén a haladás irányába mutató elveit, gondolatait, módszereit./A kiásszika-filológiá- ban ennek áltudománynak komplexitását, nagyszámú részdiszaiplináinak egyenrangúságát, öhállóságát, de ugyanakkor kölcsönös egymásra utaltsá­gát stb.stb./. Horváth Jáncn professzorról a fentieken túlmenően elmondható, hogy a maga személyében Egyetemünk egyik legrégibb, tudományos eredményei alap­ján elismert, emberi és kollégiális magatartása alapján megbecsült pro­fesszora. Budapest, 1972. február 25» ' ' Komor Ilona s.k. egyetemi docens a bizottság előadója Jegyzőkönyv Pelvéteiett a Latin Nyelvi és Irodalmi Tanszék vezetőjére vonatkozó személyi javaslattételre létrehozott bizottság 1972.február 25-iki üléséről. A fenti célból létrehozott, eredetileg háromtagú bizottság ülésére mind a mai napig nem került sor. A határidő lejárta miatt Székely György dékán elvtárs útmutatása értelmében a bizottság két tagja, Komor Ilona docens és Péter Mihály docens, a bizottság tagjai, készítették el a ja­vaslatot. 1/ Komor Ilona, akit Székely György dékán a bizottságban előadó­ként való közreműködésre kért fel, előadja a Latin Tanszék vezetőjére vonatkozó javaslatát, majd Horváth János professzorra tett javaslatának részletes kifejtése és indoklása következett. 2/ A bizottság a javaslatot magáévá tette. 3/ A javaslat a bizottság ülésén elnyerte végleges formáját. A bizottság 1972. február 25-én tartott üléséről szólő jegyző­könyvet, valamint az előadói javaslatot két példányban megküldjük Dékán elvtársnak. Budapest, 1972. február 25. Péter Mihály s.k. egyetemi docens Komor Ilona s.k. egyetemi docens

Next

/
Thumbnails
Contents