Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 8.a.64.)

1972. február 3. IV. ülés

2J2­- eaxÄ \/ gedi egyetem dékánja ezekről a tervekről nem adhatott tájékoztatást, nekik most az a lényeges, hogy a buda­pesti egyetem egy félévre adjon másodállásra engedélyt. Harmatta professzor beszélt a szegedi egyetem illetékes professzorával, aki xáíKkiaaöií elmondta, hogy egy meg­üresedő státuszra akarják helyezni, ez a félév csak egy átmenet, mig a státusz megüresedik. Javasolja, bogy mig a Latin Tanszék helyzete nem rendeződik, ne avatkozzék a Kar a tanszék káderkérdéseibe. Ha egy problematikus embert odateszünk, ezzel elvesszük egy alkalmasabb ember helyét, akit a leendő tanszékvezető azután valóban hasz­nálhatna. Egyébként a Latin Tanszék javaslatára aláirt Harmatta professzor támogatólag a dékán számára két má­sik ösztöndijas javaslatot is, az egyik személy latinos, a másik középlatinos, iájuk van szüksége a Latin Tan­széknek. Mint itt az anyagból kiderül, a görög tanszék nem tart igényt Bollókra és igy jobb lenne a szegedi egyetem konkrét terveit nem keresztezni. Hahn István nézete szerint a Kar nem tesz jó szolgála- tott Bollóknak, ha szegedi lehetőségeit elvágja. Azxx a kartársnő, akinek a helyére kerül Szegeden, nem fog visszatérni az egyetemre, ott 3£ Bollóknak lakást is biztositanak, amit Pesten a fizetéséből szerezni nem tud. Itt nem lehetne Bollóknak kedvező auspiciuma abban a részlegben, amelyet esetleg Falus Róbert fog vezetni, mert Falus elvtársnak olyan munkatársra van szüksége, akivel valóban megértik egymást, aki könyvek megszerzé­sében és adminisztrativ jellegű dolgokban is nagyobb segitságére lesz, mint ahogy az eddigiek alapján BoUók- ról feltételezhető. Bollók szakmai képességei elég jók lennének Pest számára is, Szeged számára is, amely keres ilyen fiatalembert. Utal azonban a jelentés arra is, hogy mégsem annyira kiemelkedők Bollók képességei, hogy szakmailag valami pótolhatatlan személyt veszte­nénk vele. Mind Bollók, mind a tanszék számára jobb, ha a szegedi lehetőségeit támogatjuk és egy fiatal te­hetséget nem vonunk el az egyetemi oktatás és kutatás elől.

Next

/
Thumbnails
Contents