Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 8.a.64.)
1971. szeptember 30. I. ülés
pedig például a Szociológiai Tanszéknek erre nagyon nagy szüksége lenne. Bencze László kifejti, hogy az előterjesztést megelőző előkészítő munkában résztvett az illetékes minisztériumi főosztály és a jelentés tükrözi annak álláspontját is. Az előterjesztés továbbá a Központi Bizottság illetékes osztályával egyetértésben történt és a javaslatokat az agitprop bizottság fogadja majd el végérvényesen. Ehhez az előterjesztést jónak tartja. Azt javasolja, hogy a II. rész 3* pontjába be kellene szúrni az utolsó szó .Ekxelé az "oktató és" szavakat, tehát a tanszék oktató munkájára utaló kifejezést be kell venni. Galántai Józsefné kifejti, hogy amennyiben az előterjesztés elfogadása jelenti egyben az I. pontban megjelölt célkitűzések elfogadását, akkor bizonyos kiegészítő javaslatokat kiván tenni. Az indokolásban ugyanis nincsenek eléggé kifejtve a logika oktatás célja és feladatai, több helyen nyers és nem eléggé árnyalt megfogalmazással találkozunk, sőt még tárgyi tévedések is Szerepelnek. Székely György dékán ismerteti azt a gyakorlatot, hogy a Tanács az egész szövegre vonatkozólag határoz, mert azt egészében is kell felterjeszteni. Nem közömbös tehát, hogy mi van a szövegben és az indokolásban is. Az előterjesztés csak az itt történő alapos megvitatás után válhat valóban kari felterjesztéssé. Kéri a hozzászólásokat . Galántai Józsefné kifejti, hogy tavaly szabadságon volt, nem vett részt az anyag előkészítésében, csupán most kapta meg. Mivel maga is a logikai csoport, majd később logika canszék tagja lesz, lenne egypár kiegészítő javaslata. Az I. 1. pontban azzal kezdődik az indokolás, hogy a logika kiválóan alkalmas a filozófiai tudományok más területein felmerülő problémák pontosabb explikálására. Ez természetesen igaz, de itt a Bölcsé-