Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 8.a.64.)
1971. december 16. III. ülés
110- tapasztalatcserére, Leningrádba is irtunk, ahol van egy idegen nyelvi főiskola, de nem küldték el a programjukat. A Humboldt Egyetemnek mi adtuk át a program- munkat, annak alapján próbálják az olasz oktatást bevezetni, a varsói egyetem tavaly ősszel kérte a tervezetünket, a románok két vagy három nappal ezelőtt, jóllehet Bukarestben jó olasz oktatás folyik, a délszláv kapcsolatokat eddig nem tudtuk kiépíteni, pedig ott a legerősebb az olasz irodalommal való foglalkozás. Nem olyan teendőről van tehát szó ezen a téren, amellyel a tanszékek eddig még nem foglalkoztak, 15 éve működünk ezen a téren különösebb eredmény nélkül. Székely György dékán - minthogy több felszólaló nem jelentkezik - a vitát lezárja. Kéry László válaszában csupán néhány fő kérdésre tér ki. Az Angol Tanszék nehéz helyzetben van, ezt a jelentés sem leplezi, de a vitából is kiderül. Nfráx Nehéz helyzetben van, mint a Kar egyik idegen nyelvi tanszéke, mert számos közös probléma van, különösen közösek a problémák a nagy létszámú tanszékek esetében, de vannak speciális nehézségeink is. Ahhoz, hogy mind oktatási, mind tudományos feladatainkat megfelelően el tudjuk látni, alapjában meg kell változhatni a viszonyokat a tanszéken. Nem osztozik Tolnai professzor véleményében a magyar anglisztika múltját illetően, mert azért felnőtt egy vagy több anglista generáció, amikor Yolland professzor volt a tanszék vezetője. Az utánpótlás sem maradt el teljesen, a tanszék létszáma az utóbbi néhány év alatt örvendetes gyarapodott, mégpedig fiatalokkal, köztük jónéhány igen sokat Ígérő oktatóval, de nem fogják a hozzájuk fűzött reményeket beváltani, ha továbbra is heti 12-14 órát kell tartaniok, a tanszék több tagja a közeljövőben mégis elkészül disszertációjával: megemlíti Ruttkai Kálmánt, Kocztur kgxscxx Gizellát és Kniezsa Veronikát, az utóbbinak a disszertációját a tanszék január végén vitatja meg. Szükség lenne tudományos kutató helyekre a tanszéken, már csak azért is, hogy