Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.61.)

1970. október 30. I. ülés

/­3 Bejelenti, hogy x kiemelkedő nevelő munkájuk elisme- réséül többekn kaptak kitüntetést az elmúlt időszak' ban a Karon. Név szerint megemlékezik azokról, akik a Kar felterjesztése alapján kaptak kitüntetést: Krammer Jenő doceBS és Sinkovics István tanszékve­zető egyetemi tanár a Munka Érdemrend aranyfokoza­tát, Komor Ilona docens pedig a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta. Bejelenti, hogy a közeli napokban kerül sor Németh Gyula volt tanszékvezetőnk és professzorunk disz- doktorrá avatására, felkéri akari tanács tagjait, hogy xxgk* maguka tanszék okta­tóidéi enjenek meg az avatáson a hallgatókkal együtt. Diszdoktorrá avatják Karunk kezdeményezésére Tolnay Károly Firenzében élő professzort, a jeles művészet­történészt, aki magas kora miatt a római magyar nagykövetségen veszi át oklevelét. A Tanács a bejelentéseket tudomásul veszi. Székely György dékán ismerteti a kari tanács tagjainak névsorát. Tagja a Tanácsnak a dékán és a két dékán- helyettes; mint tanszékvezetők: Dr. Andics Erzsébet, Dr. Baleczky Emil, Dr. Benkő L'oránd, Béni Miklós, Dr. Csongor Barnabás, Dr. Czeglédy Károly, Dr. Dö­mötör Tekla, Dr. Elekes Lajos, Dr. Hadrovics László, Dr. Hahn István, Dr. Harmatta János, Dr. Hegyi Endre, Dr, Huszár Tibor, Dr. Kardos Lajos, Dr. Kardos Pál, Dr. Kardos Tibor, Dr. Kéry László, k Dr. Király István, Dr. Kovács Máté, Dr. Lakó György, Dr. László Gyula, Dr. Ligeti Lajos, Dr. Mádl Antal, Dr. Mezei József, Dr. Mód Aladár, Dr. Molnár József, Dr. Nagy Péter, Dr, Nagy Sándor, Dr. Oláh József, Dr. Peré- nyi József, Dr. Sinkovics István, Dr. Simonovits

Next

/
Thumbnails
Contents