Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.61.)

1970. október 30. I. ülés

J & co Koronchy éva kitüntetéses doktorrá avatására 1943 december 24-én Budapesten született. Apja Br.Korenehy László nyugdíjas Ani éc ^otró Lujza nyugdíjas. Általános ás középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. 1962-1)013 érettségizett a Szilágyi Lrzsébot leánygimnáziumban, A középiskola valamennyi osztályában kitűnő' eredményt ért cl. érett­ségi eredménye szintén kitűnő. Középiskolai tanulmányai alatt KiSz munkájának jelentős részét képezte a magyar ás görög szakkör tit­kári funkciója és tanulmánj’i felelősi beosztása. 1962-13on előfelvételt nyert a Bölcsészettudományi Kar magyar- latin szakára. Az c0v év alatt részben a Irinyi Nyomdában mint ad­minisztrátor, részben a Magyar Optikai Müveknél mint laboratóriumi kisegítő dolgozott, 19S>-bcn kezdte meg egyetemi tanulmányait. Harmadéves korában a magyar-latin szak melle felvette a finnugor szakot. 1958-ban meer-latin szakos középiskolai tanári és finnugor nyelv- és irodalom szakos előadói diplomát szerzett. Egyetemi ta­nulmányai során vizsgáit kitűnő eredménnyel tette le és kitünteté­ses diplomát kapott, 1969 április 4—c alk. Imából megkapta a felső- oktatási Tanulmányi érdemérmet. Ugyctciai tanulmányai alatt KXSz munkát a tudományos nyelvészeti diákkörön belül végzett. Az egyetem elvégzése után a Nyelvtudományi Intézetbe tudomá­nyos .segédmunkatársnak nevezték ki a finnugor Osztályra, Jelenleg is ott dolgozik. 197o júniusában doktori szigorlatot tett és megvédte ” Iráni eredetű szavak az obi-ugor nyelvekben'-’ c. disszertációját. A disszer­táció birálói Lakó György és Earmatta János professzorok a disszer­tációt summa cum laude értékelték. Doktori vizsgájának eredménye is summa cum laude. Vizsgatárgyai; finnugor összehasonlító nyelvészet, indoeurópai összenősonlitó nyelvészet, filozófiatörténet. Doktori disszertációja 1971-ben az akadémiai Kiadónál jelenik meg. Már 1>6$ nyarán részt vett a MTA Nyelvtudományi Intézetében a magyar nyelv finnugor eredetű szókincsét tartalmazó szótár előké- szitő munkálatai’oam. Jelenleg részt vesz az Uráli Ltimoló0iai Szótár munkálataiban, .ugyani kutató munkájában az iráni-finnugor kapcsolc- roglaJ.Z.0Ze-..”cjá-c ebool a c=srgycol d ismertetése jelcnu meg a. Nyelvtudományi Kózlcmenyekben /195$. 1. és 2. szám/. Ugyanitt két ujcbb dolgozata jelenik meg az 197c. 2. számban.- "ÓDA ry v- ly tu 00 mányi ^ Int esete iga zgató jának véleménye szerint .morcnenn nva inoazcti műn.iáját pontosan, lelkiismeretesen ás nagy iiOzzáom líossel iioja el. ozanm-i ismereteinek bővitését állandóan és módszeresen folytatja. Az intézeti munka közöse égbe jól beilleszkedett politikai magatartása aktiv, fenoiek alapya.n^ javasoljuk a Iromctio sua auspiciis kei Pub­licae 1 epular is nirúntetoss ■«. 1 történő doktorrá avatásra. Lei^.1.^01. üj 1 "jf ^ » 0cooer 22...

Next

/
Thumbnails
Contents