Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.61.)
1970. december 15-16. II. ülés
m- fannak esetek, amikor yjfow hallgatókat fel kell menteni családi okokból, ami sokszor helytelen abból a szempontból, mert az illetők közben az elhelyezkedésükön fáradoznak, ami veszedelmes kaput nyit meg. Könnyen előfordulhat, hogy úgy jár a Kar ezzel az öthónapos tanulmányút tál is, mint a négyhetes vidéki gyakorlattal, amely éppen ilyen okok következtében lassankint elhalt. Pedig a nyelvterületen tett tanulmányutat később már aligha lehet pótolni, A jelentést rendkivül érdekesnek és sokoldalúnak tartja, hiányzik azonban belőle például a másik szak kérdése a szakok érdeke szempontjából. Kapcsolódik ez a szovjetunióbeli tanulmányáthoz is, nem lehet korábban megtervezni ezt a gyakorlatot, mert mi lesz akkor a másik szakkal, a szakdolgozat is bonyolítja ezt a problémát, Sinkovics István professzor egyik szakdolgozójával történt, hogy a szovjetunióbeli tanulmányút miatt szeptemberig meg kellett csinálnia a szakdolgozatát, mert később már nem tudott xx volna azzal foglalkozni. Hiányolja, hogy a jelentésben nem esik szó a tudományos diákkörökről. Jó lett volna hallani arról is, hogy a tanszék hogyan foglalkozik a fizikai dolgozók gyermekeivel, hogyan segiti őket lemaradásuk behozatalában. Székely György dékán megjegyzi, hogy az utóbbi kérdést a tanszék feldolgozta és erről jelentést is tett, Póth István az anyag 6. oldalán olvasható mondatot emeli ki, amely szerint az egyenetlen nye(yí)tudás kiegyenlítése körülbelül egy évet vesz igénybe és közben a nyelvileg erősebb hallgatók úgy érzik, hogy felejtenek s csak passzív nyelvtudásuk gyarapszik valamelyest. Tapasztalatból tudja, hogy ilyen panasz