Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1968-1970 (HU ELTEL 8.a.60.)
1968. november 21. I. ülés
- 5 A / V ' % ' V munkafelosztás feladatként fogja fel. Annál nagyobb a saját kötelezettségünk abban a tekintetben, hogy lehetőleg pontos, konkrét javaslatokat tegyünk ebben az irányban éspedig itt abból indulva ki, amit a minisztériumi anyag céljából érthető módon meglehetősen elhanyagol, ami azonban a mi számunkra alapvető fontosságú. Az anyag általánosságban beszél oktatási alapegységről, amit tárgyalásaink értelmében a mi karunk xx viszonyai között a mi számunkra elsősorban a tanszékek jelentenek. De bármennyire egyetértettünk és egyetértünk mi ebben a kérdésben, azért álláspontunkat körvonalazni, indokolni nem felesleges, nem felesleges abból a szempontból sem, hogy vajon a tanszék szintjén, a tanszék iint oktatási alapegység szintjén milyen mértékben, milyen mértékig tartjuk szükségesnek az eddig legalább papiron biztosított hatáskörök megtartását, esetleg növelését, miben tartjuk szükségesnek a módosításokat és igy tovább. Szükséges ugyancsak meghatároznunk, hogy a tanszékek ^ nagyobb egységét ,Jmüködését biztositó, de a karnál kisebb köztes egységek, h nálunk a tanszékcsoportok optimális működési formájának, hatásköri szintjének mit tartunk. Emlékeznünk kell itt arra, amiben már tavasszal megállapodtunk, a mi működő tanszékcsoportjaink között legalább két, esetleg három tipust kell megkülönböztetni: vannak köztük olyanok, amely els^ ha nem kívánnánk kerülni ezt a kifejezést - nyugodtan nevezhetnénk intézetnek abban az értelemben, ahogy a fehér könyv is használja az intézet szót mint magasabb tanszékije szintű egységet, a;-^ogkör, hatáskör fenntartásával, annak sérelme nélkül és vannak tanszékcsoportjaink, amelyek szintaje nem éri^ezt el, amelyek az együttműködés bizonyos formáját realizálják ugyan, de nem ezt. Ennek a kérdésnek