Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1964-1966 (HU ELTEL 8.a.58.)
1965. március 25. II. ülés
lássa »valóban komolyan foglalkozunk özekkel a kérdésekkel és segíteni akarunk, változtatunk a munkánkon* Sinkovios *3tván dékán örömét fedezi ki afelett, hogy tartalmas és színvonalas vita alakult ki az anyag felett A kérdések megoldása nem csak az egyetem feladata, mi azonban azokat a momentumokat emeljük ki, amelyek a mi munkánkhoz tartoznak és a többire felhívjuk felettes hatáságaink figyeliáét. Lehet, hogy a Tiszta széwel nem az egész egyetemi ifjúság felfogását tükrözi, kívülről azonban mindeknki igy ítéli meg, sőt valaki kiemelte, hogy az egész egyetemi ifjúságra ez a jellemző, Pontos tehát, hogy a Tiszta szívvel következő példányai már megfelelő képet adjanak az egyetemi ifjúság gondolkodásáról, Felvetődött a vita során egy sereg tantervi kérdés, amelyekret itt most lezárni nem tudunk. Helyes, amit Zádor professzor elvtársnő mondott, hogy ahol megfelelő kézikönyv van, ott ne legyen kötelező az előadás hallgatása, de az előadást azért meg kell tartani, mert vannak olyanok, akik sokkal jobban tudják megtanulni az anyagot, ha az előadáson megmagyarázzák nekik, Valóban ?sérdés helyes-e katalógussal oda kényszeriteni egyes órákhoz a fiatalokat, akik azután fizikailag ott vannak, de génylegesen nincsenek jelen, mással foglalkoznak közben. Helyes az az elv, hogy a szakkollégiumokra és a szakszemináriumokra feltétlenül szükség van, különösen az egyszakosoknál, ahol ezek nélkül nincs is meg a hallgatók kötelező óraszáma, A szakkollégiumok és a szakszemináriumok értékét fokozná, ha beszámítanának az átlagba, ha nem is mind, de legalább egy-kettő, ügyeiért