Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1964-1966 (HU ELTEL 8.a.58.)
1966. március 4. III. ülés
egyezerre adta le, de miért van ezekre a vizsgalapokra szükség és miért kell minden nap leadnia H szén csak január közepe táján kapta meg a hozzávaló papirosokat* Módi Antal válaszában kifejti, Kardos Lajos professzor felvetette, hogy minek kellenek a vizsgalapok, és hogy ez felesleges többletmunkát jelent* Évek óta kötelezzük az adminisztrátorokat arra, hogy elóre készítsék el a vizsgalapokat és a tanároknak osupán a jegyet kell beimiok. Reméli, hogy ez előbb-utőbb sikerülni fog* - Ami a szemináriumi létszámot illeti, az általában nem 40-50 fó* Ha 50-60 főre vonatkozik egy statisztikai adat, mindenki jelest kap, akkor ez már mutat valamit* - Amit Lakó György professzor mondott, azt akceptálni kell, ez beletartozik a külső előadók problematikájába* - Egyetért Székely György professzor megjegyzéseivel* Az Egyetemi Színpadon elhangzottakról mm tud, a dékán elvtárs sem, nem tudjuk, hogy ki milyen hatáskörben szervezte meg. - A levelező hallgatók azok közül kerülnek ki, akik valamilyen okból nem lettek nappali hallgatók, ez bizony már a második é a harmadik garnitúra. Bővebb adatok birtokában nem ártana jelezni felsőbb fórumainknak, hogy ez a helyzet az egész esti és levelező tagozat létjogosultságát erősen kétessé teszi*- Nem helyeselhető, hogy a megbukottak kikerülhetik a pótvizsgán az illető tanárt* Tisztázni kellene az egyes konkrét eseteket, hogyan történtek. - Amit ndlcs Erzsébet professzon mondott, azzal messzemenően egyet kell érteni, a hallgatókból a maximumot kell kiszedni. Pálinkás István megállapítja, a dékáni hivatal mindent elkövet, hogy a bukott hallgató ahhoz a tanárhoz menjen pótvizsgázni , akitől elégtelen jegyet kapott* legtöbbnyira a tanszéki adminisztrátorral összejátszva kerül más tanár elé, ehhez a dékáni hivatal segédkezet nem ad. Csak akkor vizsgázhat más tanárnál,