Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1960-1962 (HU ELTEL 8.a.55.)

1961. június 15.

// *_ T álas i István dékán megnyitja a kari tanácsülést. Bejelenti, hogy távolmaradásukat kimentették Kardos László, Moravcsik Gyula, Marót Károly, Szigeti József professzorok, A napirend első pontja a hallgatók tudományos pályázati eredményeinek kihirdetése és a pályadijak kiosztása, W é b e r Antal dékánhelyettes örömét fejezi ki afelett, hogy az idén nagy számban érkeztek be á pályázatok és a szín­vonal is meglehetősen magas volt, A tudományos diákkörök mun­ott kája mind intenzivebbé kezd válni. Gondot okoz, hogy a sok jó pályázat jutalmazása, mellett tartalékolni lehessen bizo­nyos összeget az őszi diákköri konferenciára, T á 1 a s i István dékán kiosztja* a pályamunkák dijait ■ - • V I és a könyvjutalmakat. Felkéri Telegdi Ésigmond professzort,mint a kari világ­nézeti és nevelési bizottság titkárát, tartsa meg beszámoló­ját a bizottság működéséről, Telegdi 'Zsigmond kifejti, hogy még az év elején mó­dosították a bizottság összetételét, hogy munkája hatékonyabb legyen. írtek is el eredményeket, de úgy látszik, hogy ezen az utón még tovább kell haladni. A teljes bizottságot egyszer hívták össze‘az év folyamán az évi terv megvitatására, A pártbizottság és a Rektori Tanács módot adott arra, hogy a bizottság megismerkedjék más karok hasonló bizottságainak munkájával, hogy ezen a réven a világnézeti és nevelési bizottság tisztábban és helyesebben lássa a maga eredményeit es nehézségeit* Ebben az évben a bizottság munkája elsősorban az ideológiai továbbképzésre irányult, itt lehet eredmények­• . • •» • ■ tt ről beszámolni. Megfelelő szervezeti intézkedésekkel sikerült • kiszélesíteni a világnézeti nevelésben való részvételt egy­részt, másrészt sikerek mutatkoznak a szakmai ideológiai viták térén. Az oktatók öt tanfolyamon tanulmánvózták a

Next

/
Thumbnails
Contents