Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1950-1953 (HU ELTEL 8.a.52.)

1952. november 12.

messzemenően gondoskodik a tanszékvezetők munkaidő­szabályozásáról is. Nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a munkafegyelem felsőoktatási vonalon is még Jobban megszilárduljon. Hatalmas lépést Jelent felsőoktatási értelmiségünknek a munkásosztályhoz való közeledése terén. Referátuma befejezése után a dékán kéri a hozzászó­1 a so ka t.-■ü-.-'Qston tUör,;y a dékáni referátum két kérdéséhez szól hozzá. Egyik a nevelőmunka az egyetemen, a másik a fiatal oktatókkal való foglalkozás. - Szerinte a neve­lésnek a területe elsősorban az óra-előadás-. szemi­nárium. Nagyon fontos az, hogy az előadó előadása marxista, tehát meggyőző legyen. -Éppen ez ért tartalmi és módszertani szempontból az előadónak meg kell vizs­gálni az órán ép szemináriumon leadandó anyagot. A pedagógiai tanszék elhatározta, hogy egy-egy előadónak az órájára a tanszék munkatársai kolloektiven elmennek s megvizsgálják azt, hogy az órának milyen nevelő ha­tása volt a szakmai szempontokat is figyelembe véve. Utána kiértékelik az előadást az illető előadóval együtt. Ha kipróbálták - és eredményesnek bizonyult - akkor majd a legközelebbi tanácsülésen beszámol az eredményekről. A fiatal oktatókkal való foglalkozással kapcsolatban felveti azt, hogy úgy kell nevelni a vezetőnek, hogy az illető fiatal káder rövid időn belül elő is tudjon adni.A fiatal kádert első előadására maga a professzor késziti elő. Az óráján résztvesz és bírálatával segiti a további munkájában. Beszámol arról, hogy a tanszéknek a tanárjelöltek mun­kájával kapcsolatban Jó tapasztalatai vannak. A hall­gatók szorgalmasak, a pedagógiai tárgyakból minden órára rendszeresen készülnek. A Január és február havi hospitá­lások alkalmával a pedagógiai tanszék feltétlenül számit a többi tanszék segitségére is. Kéri, hogy minél nagyobb számban látogassák a hospitálásokat, buzditsák a hall­gatókat a pedagógus pálya felé. A pedagógiai tanszék munkatársai nevében köszönetét mond a kormányzatnak a tanszemélyzet'fizetésrendezéséért. Kardos Bános docens a nevelés kérdésében csatlakozik Ágoston elvtárs felszólalásához. Ajánlja azt, hogy itt is valamilyen módszertani útmutatást kell adni. minden­kinek a sajat szakmája területén kell felkutatni és meg­találni a megoldási lehetőségeket. Véleménye szerint az ösztönösség elvétől távolodjunk el és végezzük tudatosan a munkánkat. 1-niezsa István professzor nem ért egyet a fizet ésrendez és rendeletének azon pontjával, amelyik kimondja azt, hogy a kötelező óraszámba nem számit be a készülés. Véleménye szerint kévés a tudományos munkára szánt p6 óra. frencs.én.i .-«áld au fel Imre professzor megmagyarázza nniezsa professzornak a tévedését. Hangsúlyozza azt, hogy ez a rendelet a tudományos munka megbecsülését Je­lenti.

Next

/
Thumbnails
Contents