Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1947-1948 (HU ELTEL 8.a.51.)

1948. január 31. III. rendes

nyugdíjásnál, aki nem volt alávetve az igazoló eljárásnak, az úgy tárgya­lása előtt ezt a kérdést kellett vol­na tisztázni. Szalai a Kar állásfoglalását al­kotmányossági szempontból szintén ag­gályosnak látja és kisebbségi véle­ményt jelent be. Pais ny.r.tanár bizottsági el­járás nélkül szintén aggályosnak lát­ja az ügy elintézését. A dékán bejelenti, hogy a sza­vazás megtörtént, a Kar döntését te­hát tiszteletben kell tartania. Azon­ban az ügy precedens nélküli voltára való tekintettel, kötelessége felter­jesztést ten i a minisztériumhoz és egyúttal Bolgár Klek professzor véle­ményét is kikérni. Tudomásul szolgál. á dékán jelenti, hogy Majzon Lás, ló magántanári kollokviumát és próbaeloadását megtartotta, amit a kikul ott szakosztály . gu el­ismeréssel elfogadott. Javasolja, hogy az iratokat jó­váhagyás vésett a VK minisztériumba • Ut/ terjessze fel a Kar. 4 Kar a javaslatot elfogadja A dékán jelenti, hogy Fejér Lipót és Biesz Frigyes ny.r.tanárok­nak Kárteszi Ferenc m.tanári képesi- tése tárgyáéan készült érdemleges jelentését a Kar tagjainak sokszoro­sává megkülí ötté.- 12 -

Next

/
Thumbnails
Contents