Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1946-1947 (HU ELTEL 8.a.49.)
1947. január 31.
- 10 létesítsen a Kar saját kebelén belül Kísérlet képen egyrészt a humanisztikus, másrészt a természettudományi szakok professzoraiból álló osztályértekezleteket a dékán és a pródé kán elnöklete alatt. Ligeti Lajos ny.r.tanár beszámol Sauvageot Aurél diszdok- torsága ügyében kiküldött bizottság üléséről. Jelenti, hogy a bizottság ez ügyben határozatot hozni nem tudott. A dékán közli, hogy a bizottság második ülésén vita támadt, melynek eredményét a bizottság nem foglalta össze határozott szövegezésben, úgy, hogy a dékán a tanácskozást eredménytelennek tartotta. Azonban a bizottság több tagja később óvást emelt ez ellen és kijelentette, hogy a bizottsági ülésen tett nyilatkozataik határozót tan azt célozták, hogy az ügyet a Kar döntése elé kell terjeszteni. Vadász Elemér ny.r.tanár mint a bizottság egyik tagja felszólalásában rámutat arra, hogy a bizottság t-azért nem tudott hatá60 A Kar a javaslatot elfogadja. A Kar nevének esetleges megváltoztatása és a doktorátus reformja kérdésében a Kar a bizottságot tovább, tárgyalásra utasítja.