Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1942-1943 (HU-ELTEL 8.a.48.)

1942. október 27.

11. 2-51 díjtalan tanársegéddé való megvá­lasztását kéri a folyó tanévre szó­lói ag. Dékán a javaslat fölött elrendeli a szavazást. Lengyel Jú­lia 29 igen, a többiek 33 igen sza­vazatot kaptak. A Kar tehát nevezetteket megváiaszt­j a. A Dékán jelenti, hogy a Bölcsész Segitő Egyesület kérelmet nyújtott be azirányban, hogy a ké­mia-fizika szakos hallgatók a lég­védelmi szolgálat alól mentessenek fel, minthogy nagy elfoglaltságuk mellett ez a szolgálat igen zavaró­lag hat tanulmányaikra. E kérelmet Szebellédy László ny.r.tanár is tá­mogatja. - Jelenti, hogy ebben az ügyben érintkezésbe lépett a VK. Minisztériummal, ahol szóbeli tár­gyalás alapján Molnár miniszteri tanácsos a kérés kedvező elintézé­sét kilátásba helyezte. Tudomásul szolgál. V. FOLYŐ ÜGYEK: 1055 D.sz. A Dékán jelen­ti, hogy a folyó tanévre a Gazdasá­gi Bizottság elnökévé Aistleitner József hittudománykari ny.r, tan árt választották meg. Tudomásul szolgál. 107 2 D.sz. A Dékán jelen­ti, hogy folyó évi december hó ^l-n Kornis Gyula ny.r.tanár ösztöndij- tanácSi tagsága megszűnik.Javasolja, hogy a Kar újból Kornis Gyula ny.r. tanárt delegálja,a Tanácsba. A Kar a javaslatot elfogadja. 107 3 D.sz. A Dókán jelen­ti, hogy a kari gazdasági bizottság

Next

/
Thumbnails
Contents