Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1940-1941 (HU-ELTEL 8.a.46.)

1941. május 28. választó ülés

)0f Zambra Alajos ny.r.tanár a következő szavakkal mond a Kainak köszönetét megválasztásáért. ” Őszinte hálámat fejezem ki a Karnak a kitüntető elhatáro_ zásáért. Köszönet a régebbi kartársaimnak, hogy rám szavaztak - annak ellenére, hogy ismernek, vagy félreismernek; köszönet újabb kollégáim­nak, kik megtiszteltek bizalmukkal, dacára annak, hogy még nem ismer­nek eléggé. Hálás köszönet a Dókán ur Öméltóságának azokért a meg nem érdemeit baráti szavakért, melyeket ez alkalommal hozzám intézni ke­gyes volt. Ez ünnepélyes pillanatban kegyelettel gondolok azokra is, akik hosszú egyetemi tanárságom alatt nagyrabecsult tanártársaim, sze­retett kedves barátaim voltak: Gombocz Zoltán, Császár Elemér, Paul er Ákos, Tangl Károly, Hekler Antal, Bajza József, meg a többiek, akik mar nincsenek köztünk, de kiknek szelleme örökké él a Karban. Ritka nagy kitüntetés a dékáni méltóság az egyetemi tanár életében, méltóság, mely komoly munkával, súlyos felelősséggel jár a mai időkben. Ennek tudtában nagyon kérem kollégáimat, ajándékozza­nak meg bizalmukkal, támogassanak tanácsaikkal, tapasztalataikkal, mert -úgy érzem- erre nagy szükségem lesz. Annyival is inkább kérem ezt, mert *♦ felfogásom szerint- a mindenkori dékán feladata első­sorban abban áll, hogy hiven képviselje és megvalósítsa a Kar szán_ dékait, akaratát. A szuverén -amennyiben erről szó lehet- maga a Kar: a Dékán a Kar végrehajtó szerve csupán; a szuverénitást annyi­ban gyakorolja, amennyiben ő is tagja a Karnak: primus-parvus primus- inter pares. Éhez kérem a Kar jóindulatát és támogatását ! » A Dékán ezekután elrendeli a jövő tanévi rektor megválasztására kikuldendő 4 elektorra a titkos szava­zást, mégpedig minden elektorra külön - külön. Közli, hogy a szabályzat értel­mében a rektor-elektorok között lega­lább két nyilvános rendes tanárnak kell lenni, a többi lehet rk.tanár, vagy m. tanári képviselő is. A szavazásban a magántanári képviselők is résztvesznek.

Next

/
Thumbnails
Contents