Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1940-1941 (HU-ELTEL 8.a.46.)
1941. május 28. választó ülés
4. most már komoly reményünk van. Tekintetes Kar ! Újításokat, reformokat nem hoztam, nem is Ígértem. Abban a meggyőződésben, hogy a jól bevált intéz_ mények és a szentül hitt régi eszmények megóvása sokszor jobban szolgálja a nemzet igazi érdekét és jövőjét, mint a rögtönzött és divatos újítások, híven igyekeztem követni karunk hagyományait, őrködni a tanítás szabadsága fölött: megóvni a tudomány tiszteletét és becsű- letét. A nemes hagyományokat sértetlenül adom at utódomnak. Mielőtt a jövő évi dékán választását elrendelem, alázatos lélekkel mondok hálát a Jóistennek, hogy egészségemet helyreállítva, erőt adott dékáni teendőim elvégzésére. A tanév elején, a •• szó szoros értelmében az operációs asztalról ültem a dékáni székbe, ahonnan, amunkám végeztével, a jóisten kegyelméből fizikailag meg - erősödve, nyugodt lelkiismerettel távozom. Köszönöm a tekintetes Kar igen tisztelt tagjainak mindig érzett támogatását, elnéző jóindulatát; külön is a prod ék án urnák szeretetteljes, nagyon értékes segítségét, tanácsait, s a kari jegyző-kollégáknak, Szebellédy Lászlónak, •« Ligeti rajosnak és Mendöl Tibornak előzékeny, kitűnő közreműködését. Ismételten köszönöm az egész Karnak nagybecsű bizalmát és jóleső barátságát, aminek emlékét mindig hálásan fogom őrizni. » Kornis Gyula a következő szavakkal búcsúztatja IS41 május 28-án a lelépő Gerevich Tibor dékánt: » -Egyetemi működésem hosszú ideje alatt sokféle dékán típust ismerhettem meg, még jogászokat is, mert fiatalkoromban négy esztendeig a pozsonyi egyetem jogi karának voltam tagja. Megismertem az erélyes dékánt, aki gondolatainak és intézkedéseinek főkép a hang erősségével vél logikai nyomatékot adni; az alkotó dékánt, aki nagy idealista becsvággyal tör rá a rendelkezésére álló egy esztendőre, amelynek csekélysége robosztus munkatervét rendszerint illúzióvá fcszlatja szét, a rövid esztendő az ő számára csak in stabil is terra, amelyen nem tudja lábát megvetni; előttem áll az elfáradt dékán típusa, aki -többnyire öreg ember- a maga unalmas szürkeségét az éppen folyo «• ügyek elintézésére önti rá, semmit sem óhajt annyira, mint a nyugalmat, ezért semmi kezdeményező gondolat nem ingerli.
