Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1940-1941 (HU-ELTEL 8.a.46.)

1940. szeptember 11.

2. idevágó rendelkezése alapján jelen­leg ő, a pro dékán látja el a dékáni teendőket. A Dékán úr egyébként már a javulás útján van és a kari ülés résztvevőinek Üdvözletét küldi. Szentpétery prodékán meg** emlékezik Erdély nagyrószének visz- szatért érői és ez alkalommal a kö_ » vetkező beszédet mondja: n Tekintetes Kar ! A szeptember 5-e óta ránk virradt napok mindegyike új örömet hozott nekünk: mindenik napon Erdély felszabadult részének egy-egy darabja csatlakozott vissza az anyaországhoz. Az öröm­nek e napjai között külön ünnep a mai nap, amelyen a magyar hadsereg Kolozsvárra vonul be, s ezzel a 20 esztendővel ezelőtt bennünket ért nagy igazságtalanságnak egyik legfájóbb sebe gyógyul be. Fájlaltuk Erdély elvesztét, de Erdély miatt való bánatunk leginkább mégis Kolozs­vár fogalma köré sűrűsödött. S ma kincses Kolozsvár visszatér, s Kolozsvárra visszatérhet az onnan 20 év előtt kiüldözött magyar egyetem. Ha a bécsi megállapodás álmainkat az egész Erdély vissza­téréséről nem is valósította meg egészen, mégis boldog öröm és meg­nyugvás szállta meg augusztus 30-án minden magyar ember szivét. Meg­nyugodtunk anélkül, hogy reménységünk teljes megvalósulásáról végleg lemondtunk volna. Beláttuk, hogy olyan kevert lakosságú területen, aminő Erdély, a történelmi jog és a népiség eszméjének tökéletes összeegyeztetése és ki egyenlítése lehetetlenség s ezért a békés meg­oldás most alig volt másként lehetséges, mint a gordiusi csomó kettévágására emlékeztető módon. Ez a megoldás a Ti elenre n ézve ter­mészetesen lemondással is járt; de ennek fájdalmasságát nagy mérték­ben enyhiti az, hogy ez a megoldás véráldozat nélkül történt. Ez pedig a számban kicsiny magyar nemzet szempontjából felbecsülhetet­lenül nagy jelentőségű körülmény. Mennyivel erősebbek lehetnénk, ha történelmünk folyamán nem kellett volna annyi véráldozatot hoznunk ! Kimondhatatlanul hálásaknak kell lennünk az isteni gond­viselésnek, amely -mint a múltban annyiszor- a megsemmisülés széléig jutott hazánkat most is újra megsegítette és lehetővé tette, hogy két

Next

/
Thumbnails
Contents