Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1939-1940 (HU-ELTEL 8.a.45.)
1939. október 23.
Karnak, hogy Széki Tibor mellé a betegszabadságon levő Fejér Lipót ny.r.tanár helyett Kerékjártó Béla ny.r.tarárt jelölje a Kar. A Kar a javaslathoz hozzájárul A Dókán örvendetes tudomásulvétel céljából közli a Kar tagjaival, hogy a Diákvédő Ir-da,mint a múltban, ez évben is segélyt ad kiválóan sikerült disszertációk ki- nyomatási költségeire. Ennek a segélynek az összege a folyó tanévben 10GC pengő. Fölkéri a Kar azon tagjait, akiknek a segélyre érdemes, szegénysorsű tanítványuk készül szigorlatot tenni, hogy ezt neki jelentsék, esetleges segély kieszközlése miatt. Tudomásul szolgál. A Dékán közli, hogy a fo-' lyó hó 24 és 27-e között tartandó légvédelmi gyakorlatok alkalmával a légoltalmi gyakorlatra kijelölendő két napon d.u. 4 órától kezdve a Karon minden előadás szünetel; az intézetekben és ifjúsági egyesületekben senkinek tartózkodni nem szabad és minden egyetemi helyiséget be kell zárni. A rendelkezésről az intézeti igazgatók&t és az ifjúsági egyesületek vezetőit értesítette. A felelősség az esetleges mulasztásokért az intézeti igazgató urakat terheli. Egyben közli, hogy Széki Tibor ny.r.tanár légoltalmi parancsnok utasitására az épületekben levő légoltalmi berenée4.