Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1939-1940 (HU-ELTEL 8.a.45.)

1939. szeptember 26.

szigorlati tárgycsoportositás irán­ti kérelmét. A kissé szokatlan,de tanulmányaival tárgyi összefüggés­ben levő tárgycsoportositás enge­délyezését annak ellenére, hogy az ókori történetet csak egy féléven át hallgatta, javasolja. A Szakosztály a javaslatot elfogadja. A Kar a javaslat szerint határoz. 521 D.sz. Györffy István ny.r.tanár előterjeszti Varga László szigorlatra való bocsátás iránti ké­relmét. Nevezett műegyetemen végzett tanulmányai beszarni tusával néprajz­ból mint fő-, ésrégészetből és mű­vészettörténetből mint melléktárgyak­ból kivan szigorlatot tenni. Többek hozzászólása után a Szakosztály a folyamodót a kért tárgycsoportosi- tásból szigorlatra bocsátja azzal, hogy görög nyelvi készültségét iga­zolnia kell. A Kar a javaslat szerint határoz. 514 D.sz. Gróh Gyula ny. r.tanár előterjeszti Simon László félév érvényesités iránti kérelmét. Folyamodó az 1938/39 tanév II.felé­ben gyakorlati kollégiumon nem vett részt. Tekintettel azonban arra, hogy a tanulmányai szempontjából szükséges gyakorlatokon már előző féléveiben részt vett és arra,hogy a kisérieti és fizikai kémiai inté­zetben gyakornoki tisztséget visel, a kérés teljesítését javasolja. A szakosztály a javaslatot elfogadja. A Kar a javaslat szerint határo: 509 D.sz. Mosca Rudolf ny.rk.tanár Schopf Marianna félév-

Next

/
Thumbnails
Contents