Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1939-1940 (HU-ELTEL 8.a.45.)
1939. szeptember 26.
A Dékán felhatalmazást kén a Kartól arra, hogy a beiratkozás utolsó határnapja előtt még esetleges jelentkezőket a felvételi bizottság elnökének javaslata alapján elnöki hatáskörében felvehesse, valamint az ugyancsak esetleg beérkező tandij- kérvényeket elintézhesse. A Kar 433 D.sz. Tuzson János ny. r.tanár felolvassa a gyógyszerészhallgatók fölvételi bizottságának jelentését. A bizottság jelenti, hogy 51 keresztény folyamodott felvételért. Ebből 3 kérelmét visszavonta. A bizottság 3 zsidó hallgató felvételét hozta javaslatba. Ugyancsak javasolja pótlólag a bizottság, hogy Heimlich Endre zsidó vallású gyógyszerészhallgató létszámon kivül vétessék föl, minthogy az apja a világháborúban elesett, s igy nem esik a zsidótörvény korlátozásai alá. Nehogy a zsidótörvényben megállapított kivételek alapján a megengedett százalékon felül felvett zsidóhallgatók esetleg a statisztikában azt a látszatot keltsék, mintha a megengedett létszám átlépése állna fenn, a Karban eziránt kifejezett kívánságra a Dékán jelentette, hogy kérni fogja a Tanácsot, hogy a Kvesz- tura a hallgatók vallását feltüntető táblázatban az ‘ilyen, a törvény kivételei alapján felvett zsidó vallású hallgatókat külön rovatban tüntesse fel. 7. LS a felhatalmazást megadja. Tudomásul szolgál.