Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1937-1938 (HU-ELTEL 8.a.43.)
1938. január 14.
13. hamisítása minden körülmények között súlyos büntetéssel jár. Szentpétery Imre új lecke- könyv-formát indítványoz, amely a hamisításokat alkalmas módón meg- hiúsít ana. Az elhangzott hozzászólások után Dékán a leckekönyvvel kapcsolatos módosítások ügyében bizottság kiküldését javasolja. A Kar a javaslathoz egyhangú hozzájárulását adja és a leckekönyvvel kapcsolatos módosítások tárgyában összehívandó bizottságba kiküldi Domanovszky Sándor, Mauritz Béla, Németh Gyula, Szentpétery Imre,Gere- vich Tibor, Eckhardt Sándor és br. Branden stein Béla ny.r .tanárokat. Dékán az Állandó Szigorlati Szakosztályban a Kar utasítására szóvá tette, hogy több magántan ár már évek óta nem tart Karunkon előadást. így többek között Szász Ottó magántanár, aki ugyan több ízben hirdetett előadást, de azt sohasem tartotta meg és Váradi Imre magántanár, aki habilitálása óta meg sem kezdte előadásait.Ugyancsak több vidéki egyetemi r.tanár sem tart huzamosabb idő óta magántanári előadást. Dékán javasolja, hogy azoknál a magántanároknál, akik bejelentés nélkül több mint há-rom féléve nem tartanak előadást, a jövőben a Habilitácios Szabályzat