Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1934-1935 (HU-ELTEL 8.a.40.)
1934. szeptember 10.
9. ■ 'I..: P^JF-íf prodékánt, Hekler Antal és Gerevich Tibor ny.r.t anárokat küldi ki. A Dékán jelenti,hogy a VK. Miniszter úr az egyetemi altisztek számát 241-ről 235-re csökkentette, és ennélfogva az Állattani intézet/ nél szolgálatot teljesítő egyik kisegitő szolgának felmondtak. Ismerteti az előző évi Dékán átiratát a Rectorhoz,amelyben a Dékán tiltakozott ez ellen a csökkentés ellen. Mauri tz Béla ny.r.t an ár fölsz61alásában kifejti,hogy az Állattani intézet napibéresének el- bocsájtása súlyos helyzetet teremt, mert hiszen az intézet most ketté- oszlik és így a két intézet a megmaradó két altiszttel az intézeti munkákat nem birja elvégeztetni. Sz óv át eszi , hogy a felmondásról sem őt mint intézeti igazgatót, sem pedig az illető napibéres szolgát nem értesített ók. Alföldi András ny.r.tanár az altiszti kinevezésekkel kapcsolatban néhány érdemes, de nem igazol ványos ideiglenes alkalmazottunk USy°'t ue^Zj- szovu. a Kar megbizza a Dékánt, hogy mind_ két ügyben kezdjen tárgyalást dr. Szily Kálmán államtitkár úrral. A nyugalmazott katonatisztek gyermekeinek tandijmentessági ügyei, Bajza József ny.r.tanár ismerteti. Kifejti,hogy a beadvány hely- telen alapból indul ki, a tandijmen-