Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1934-1935 (HU-ELTEL 8.a.40.)
1934. szeptember 10.
6. való beiratkozás alapjául csak olyan román érettségi bizonyitvány elfogadását kéri,amely a román közoktatásügyi minisztérium záradékával is el van látva. A Kar tudomásul veszi a bejelentést, de ebben az ügyben semmiféle intézkedést nem tart szükségesnek. A Dékán közli a VK.Miniszter úr leiratát,ameiy szerint Rosenblüh Erzsébet bécsi doktori oklevelének honosításához Karunk javaslata szerint csak az esetben járul hozzá, ha a folyamodó valamelyik hazai egyetem bölcsészeti karán legalább még négy félévet hallgat és doktori értekezése elfogadhatónak bizonyul. Tudomásul. Miniszter úr Tóth László múzeumi ösztöndíjas gyakornok boroszlói böicsészetdoktori oklevelének honosításához Karunk javaslatának megfelelően csak akkor járul hozzá, ha az illető az állatorvostan helyett valamely más tárgyból, amely Karunk tanulmányi körébe vág, sikeres kiegészítő szigorlatot tesz. Tudomásul. Miniszter úr Székesy Vilmos múzeumi gyakornok becsi tud.egyetemi bölcsészettudományi doktori oklevelének honosításához Karunk javaslata szerint hozzájárult azzal,hogy nevezett érettségi bizonyítványát nosztrifi- kaltassa és doktori értekezését A Dékán közli,hogy a VK. A Dékán közli,hogy a VK.