Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1929-1930 (HU-ELTEL 8.a.35.)
1929. október 15.
IV FOLYÓ ÜGYEK. 1 850 D.sz. 2536 R.sz.Dékán bejelenti, a vk.miniszter 470-53-66 r <A/o számu leiratát, amelyben felkéri a / Kart, hogy tegyen javaslatot az 1929/30 évre szóló ösztöndíjas helyek megáilapitása tárgyában. Í Egyben jelenti,hogy a Kar és a Tanárképző intézet közösen meg_ állapította azon hallgatók névsorát, akik az ösztöndijukat megtartják,ami 159-et tesz ki.Egyben megegyeztek, hogy az ösztöndíjaknak 2CG-ra való felemelését kérik. Ezzel kapcsolatban Dékán javasolja, hogy középiskolai ösztön, dij alapján ne rögtön, hanem csak az első félév után adjanak ösztöndíjat, mert az eddigi szokás folytán az a ■ visszás helyzet következett be,hogy I olyan hallgatók, akik a középiskolád ; ból ösztöndijat hoznak magukkal és t az ösztöndíj megtartása feltételei, nek ugyan még megfelelnek, de az egyetemen gyengébb tanulmányi előmenetelt tanúsítanak, mint sok más társuk, ezen érdemesebbek elöl az ösztöndijakat elvonják. Melich ny.r.tanár is azt java. solja, hogy kérje a Kar a vk.minisz. tért, hogy az ösztöndijak számát ^ emelje fel és középisk.ösztöndíj alapján ne 800» csupán 400 P.ösztöndíj at adjon az első félévben. A Kar Dékán és Melich ny.ir. tanár javaslatait elfogadja és elhatározza, a felterjesztést.