Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1929-1930 (HU-ELTEL 8.a.35.)

1929. szeptember 28.

VG 12. Tuzsont és meg kell kérdezni, hogy legalább némileg körvonalazza, ho­gyan és mit szándékozik vallani. A Kar az utolsó felszólalás értelmében kéri a Dékánt, hogy kér_ dezze meg Tuzson ny.r.tanárt, kb. mirenózve óhajtja a titoktartás aló! való feloldást. 55/1929 G.b*. Dékán közli, hogy a gazdasági bizottság átiratot intézett a karhoz, amely szerint az 19 29/30 évi rendes átalányokra előirányzott hiteleknek az egyes karok és ezeken belül az egyes inté­zetek és klinikákra jutó hiteikére, tét letárgyalta. A bölcsészettudományi kar részére az 1929/30 költségvetési évre 54,370 pengő jut. Ezen összeg felosztására nézve a Rector kari javaslatot kér. Dékán egyúttal közli, hogy ezen átirathoz egy, a gazdasági hivatalban készült felosztást is mellékeltek, mindennemű kari megbí­zás nélkül, amely felosztásban az elő­ző évi rendes és rendkívüli dotá­ciókat összekeverve, elfogadhatat­lan szétosztást csináltak. A Kar a Dékán javaslatára a fent­emlitett összegnek az egyes intéze­tek között való szétosztására bi­zottságot küld ki, amely bizottság­nak tagjai a bölcsészetkari inté­zetek igazgatói. IV. TANSZÉKI ÜGYEK. Dékán az újkori történelmi tanszék betöltésére javaslattevő

Next

/
Thumbnails
Contents