Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1928-1929 (HU-ELTEL 8.a.34.)

1929. június 1. választó ülés

nem terjedtek át s a tanítás rendjét itt egy napig sem veszélyeztették. Viszont nem hallgathatom el, hogy az ifjúság fegyelmezettségének és erkölcsi érzékének el_ szomoritó megfogyatkozása több Ízben is szigorú rend - szabályok alkalmazására és büntetések kiszabására kény. szeritett. Egyesületi helyiségekben, tantermekben és a folyosókon olyan aggasztó, egyetemünk jó hírnevét ve_ szélyeztetó jelenségeknek jöttem a nyomára, melyek a legéberebb ellenőrzést s a legszigorúbb megtorlást te. szik kötelességünkké. A kari tanítás két legnehezebb prob lémáján : az intézeti és szemináriumi fölszerelés hiá__ nyosságán s a mindjobban fenyegető helyszűkén csak rósz ben tudtunk ebben az évben segíteni. Köszönettel kell megemlékeznünk ez alkalommal is a vallás- és közoktatás ügyi kormányzat megértő támogatásáról, mely a folyó év­ben az intézeti és könyvtári szükségletek céljaira je. lentös összegű rendkívüli segélyt bocsátott rendelkezé­sünkre, egyben azonban hangsúlyoznunk kell, hogy tudo_ mányos fölszerelésünk szinvonalontartása a jövőben csak az évi javadalom tetemes fölemelésével lesz biztosít­ható. A helyszűke megszüntetésére egyes tantermek meg_ nagyításával csak az első lépéseket tehettük meg. A tér szűkével küzködő intézetek és szemináriumok megfelelő elhelyezése a jövő problémája marad. A megoldást az a_ dott viszonyok között csak az egyetem épületén kívül bérelt helyiségek útján tartom lehetségesnek. A Kar igen tisztelt Tagjainak áldo^ zatkószsége végre lehetővé tette a világháborúban el. esett bölcsészhallgatók emlékének felállítását. A dékáni hivatal ügykezelésének sima lebonyolításában nagy segítségemre volt a személy, zet odaadó, lelkiismeretes munkakészsége, amiért nekik itt a Kar színe előtt is köszönetét mondok.

Next

/
Thumbnails
Contents