Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1927-1928 (HU-ELTEL 8.a.33.)

1927. november 11.

19 bizottság Jelentését. Mintán Tuzson János ny.r.tanár a bizottság -ülésén nem Jelenhetett meg és így nem volt alkalma, hogy a bizottságnak a szükséges felvilá- gositásokat adja, a Dékán indítvá­nyára a Kar úgy határoz, hogy az ügyet új­ból kiadja a bizottságnak. 905 D.sz. 69054 m.sz. A nők magántanári képesítése tárgyában Dékán Jelenti, hogy a kiküldött bi­zottság még nem tudott teljes szám­ban összejönni. Minthogy az üggyel a Kar már régebben foglalkozott, javasolja, fogadja el a Kar az 1912-ben össze­hívott bizottságnak, Fináczy Ernő és Petz Gedeon ny.r.tanárok külön­véleménye alapján hozott és a Kar által elfogadott azon Javaslatát, hogy a magántanári szabályzat eddi­gi szövegezése ( !.§.: a magántaná_ rok határozott tanszakok nyilvános tanítására Jogosított férfiak.....) a maga szószerinti értelmezésében változatlanul maradjon. » Négyesy László ny.r.tanár sze­rint uj intézkedésekre, vagyis a nők magántanári kápesitésére, csak akkor kerülhetne sor, ha ezen új intézkedések égető szüksége érezhe­tővé válnék. Ez azonban nem forog fenn, tehát csatlakozik a Dékán Ja­vaslatához. Petz Gedeon hivatkozik Kornis Gyula ny.r.tanárnak a Napkelet ci- mű folyóiratban » Nők az Egyetemen »

Next

/
Thumbnails
Contents