Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1927-1928 (HU-ELTEL 8.a.33.)
1927. november 11.
8 Pauler Ákos ny.r.tanár osztja Bleyer aggodalmait a » berendelem » kifejezés tekintetében, azonban aggályai vannak az inkompatibilitást illetőleg is. Annyival is inkább, mert a Kar mindig állást foglalt és küzdött az állások kumulációja ellen. Az a felfogása, hogy ha az egyetemi tanár nem él teljesen és kizárólagosan tanári hivatásának, képtelen megfelelő tudományos munkásságot kifejteni. Distingvál tudományos és adminisztrativ funkció inkompatibilitása között és lehetetlennek tartja tudományos funkciók összeegyeztetését adminisztrativ funkciókkal. Az adminisztrativ tisztviselő ugyanis feljebbvalójának utasításai szerint dolgozik és cselekszik, máskülönben a feljebbvaló nem vállalhatná el a felelősséget alárendelt hivatala és alárendelt tisztviselőinek működéséért. Az egyetemi tanár állása ellenben egy sui generis állás ; az egyetemi tanár, a tudós, nem utasításra dolgozik; bár kinevezett ál_ lami funkcionárius, mégse köztisztviselő a szónak mindennapi értelmében, hanem inkább szerződéses viszonyban áll az állammal. Az egyetemi tanár méltóságával nem tartja osszeegyeztethetőnek a leiratban használt » berendelem » kifejezést. Degradálásnak tekinti és félti tőle egyetemi tanár függetlenségét, mert sok kérdésben az illető egyetemi