Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1924-1925 (HU-ELTEL 8.a.30.)
1925. április 30.
'- 5 Rómában levő intézet igazgatását. Azt Javasolja, hogy a kar pontosan állapitsa meg a végső határidőt oly- formán, hogy Gerevich szabadságolás sa után, amely:az előző uiesben be« mutatott leirat szerint a foly® tan_ év végéig tart, hozzászámítva még a nyári szünidőt, tehát augusztus 51.-én, Gerevich véglegesen fejezet be romai igazgatói megbízatását és szept. Istol kezdve kizárólag a ka_ runkon levő keresztény archaeologiai tanszékkel Jár© teendőinek éljen. Egyúttal megjegyzi, hogy Gerevich előzőleg kijelentette előtte, hogy a karnak egy ily értelmű esetleges intézkedését magára nézve készséggel elfogadja. Br. Pauler Ákos, dr.Fejér 1* i p® t, dr. Méhely -bajos, ki ezzel kapcsolatban újból rámutatott az állatrendszertani tanszék szükséges voltára, valamint dr.Vári Rezső ny. r.tanárok hozzászólása után, a kar egyhangúlag elfogadja Petz Gedeon ny.r.tanár indítványát. 3). A Dékán bemutatja’ a VK.Miniszter ur IIO6/I925 számú le« iratát, a numerus clausus előtt a gyógyszerész pályára lépett gyógyszerészjelölteknek az egyetemre első sorban való felvétele tárgyában. Mágocsy_Dietz Sándor ny. r.tanár megemlíti, hogy ez a rendelet a gyógyszerész egyletnek azon irata kapcsán keletkezett, melyre mi már egy ízben válaszoltunk. Kéri, hogy a leirat a gyógyszerész-bizottságna.k