Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1923-1924 (HU-ELTEL 8.a.29.)
1923. október 25.
tot kért és az egy Simon nevű altiszt kivételével a többi 3 altisztet elbocsátotta. Erre jött a Rector Magnificus felfüggesztő végzése,minek következtében altisztek hiányában az előadásokat beszüntetni volt kénytelen. Mivel a vk.minisztérium helyettes altisztet nem engedélyezett, ±0 napja már nem folyhatnak az előadások, ami a hallgatóságra nézve igen káros. Terve az, hogy legalább reggel 7-9 közt a gyógyszerészeket foglalkoztatja, csütörtökön 2-8 közt gyakorlatokat tart, de ha helyettest nem kap, ez a munka sem teljesíthető. Kéri ennélfogva a Kart, tegyen lépéseket, hogy mielőbb helyettes altiszt áliittassék szolgálatba. Ballagi Aladár kérdi, értesítve lett-e a rendőrség a történtekről ? Rybár közli, hogy igen, jött detektív is, de alapjában véve eredmény nincs, noha maga személyesen járt Andrejka dedektivfönöknél. Két altiszt gyanús, de az altisztek tagadnak. Tuzson János szerint ezen egyszerű, minisztériumhoz intézett felterjesztéssel nem lehet napirend re térni, mert nagy anyagi kár érte az intézetet. Már az első lopas al- kalmával kellett volna sürgősen intézkedni. Nem tartaná helyénvalónak, hogy más intézetek rovására csinál - janak helyettesítést. Javasolja, hogy ezzel a dologgal forduljanak egyenesen a Miniszterhez s a Dékán a gazdasági hivatal s a tanacsjegy^o