Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1923-1924 (HU-ELTEL 8.a.29.)

1923. október 10.

- 8 ­gymnasium kiadásait az egyetemi ala­pokból kellene fedezni, ami ezeket az alapokat jelentékenyen megterhelné. Ajánlja tehát a kérvénynek irattár­ba tételét. A Kar egyhangúlag hozzájárul. 5). Ezután Winkler Lajos fel­szólal a természetbeni lakások meg­vonása dolgában kiadott rendelettel kapcsolatosan; a természetbeni la­kásra egyes tanároknak joguk van s már Mária Terézia adta meg ezt a jogukat. Midőn o -Winkler Lajos- annak idején mint nőtlen ember huza- kodott természetbeni lakása elfog­lalásától, azt el kellett fogadnia, nehogy utódja egykor jogfosztást szenvedjen. Még a proletárdictatura is respeetálta ezt a jogot. Kéri, hogy a Gazdasági Bizottság foglal­kozzék ezzel a kérdéssel. Elnöklő Dékán kéri, hogy Írásba foglaltan nyújtsa be az értekezlet az ebben az ügyben lefolytatott tárgyalásait. Szinnyei József közli a Karral, hogy a vk. miniszter úr egy hóra felfüg­gesztette a rendelet végrehajtását. Cholnoky Jenő indítványozza, hogy mivel itt jogok megcsorbításáról van szó, tiltakozzék a Kar a Rendelet ellen. Szinnyei József hivatkozik arra, hogy a természetbeni lakások megvonásának a ténye már a fizetés­rendezési rendelkezések paragrafu­saiban húzódik meg. Mauritz Béla kijelenti, hogy a Kar nem ismeri eléggé a Rendeletet. Mágocsy-Dietz Sándor szerint a Rendelet alapja

Next

/
Thumbnails
Contents