Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1923-1924 (HU-ELTEL 8.a.29.)
1923. október 10.
2 május 1-éig hagyassák meg az itteni lakásában.Aschernek ezen halasztás iránti kérvényét a Rector Magnificus a bölcsészeti kar dékánjának küldte meg nyilatkozattétel céljából. Más oldalról a vk.minisztérium a tanárvizsgáló bizottsághoz leiratot intézett, amely felhívja a tanárvizsgáló bizottságot,valamint egyetemünk Rectorát és a bölcsészeti kart,hogy az Ascher-féle lakásügyről,illetőleg a Tanárvizsgáló Bizottság elhelyezéséről tegyenek konkrét Javaslatot. Előadó az előzmények ismertetése után azt a Javaslatot terjeszti elő, hogy a vk.miniszter úr kéressék fel megfelelő intézkedésre és hogy a Kar Ascher folyamodó kérelmét ne pártolja. Az ehhez fűződő megjegyzések sorában Ballagi Aladár azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy a Rector Magnificus az egyetemi autonómiából kifolyólag egészen szabadon intézkedhetik, mire Szinnyei József azt válaszolja, hogy akkor Ascher nyilván újra folyamodik a miniszterhez, s ezzel a kilakoltatás! ügye újból elhúzódik. Melich János azt javasolja, tegyen a Tanárvizsgáló Bizottság az Egyetemi Tanácscsal és a Bölcsészettudományi Karrai. együtt kiköltöztetési Javaslatot, mert hiszen a helyiséget magát a miniszterúr élő szóval megígérte. Petz Gedeon felhivja a Kar figyelmét arra, hogy itt egyszerűen lakásügyről van szó;