Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1921-1922 (HU-ELTEL 8.a.27.)
1921. október 17.
31. féléveinek beszarnitásáért és a nyolcadik félév elengedéséért folyamodik. Az előadó javaslata értelmében a Kar ajánlja a vk.?<liniszter úrnak, hogy a folyraodó három theologi ai félévét számítsa be egy böl- csészetkari félévnek, a katonai szolgálat alapján a nyolcadik félévet engedje el, úgy hogy a folyamodó a mostani félév bevégeztével doktori szigorlatot tehessen. 58) . Dr. Suták József ny.r. n tanár gélenti, hogy Back Zsuzsanna aki ellen feljelentés érkezett be, nincs egyetemünkre beiratkozva, s igy az ellene megindított fegyelmi s eljárás tárgytalan. 59) . Dr. Szegedy Rezső bemutatja az orvoskari dékán átiratát, amelyben karunkkal is közli azokat a határozatokat, a melyeket az orvosi kar 1921.junius 14.-én tartott ülésén az indeXek és származási zási ivek önkényes javítása ellen Tudomásul szolgál. hozott. Mivel e javaslatok 'az ifjúságnak rendhez és fegyelemhez való szoktatása szempontjából üdvösek, a Kar az orvostudományi Xar határozatát egész terjedelmében magáévá teszi; 60). A Dékán jelenti, hogy Tangl Károly ny.r.tanár kéri a Kart, hogy Baintner ,G$za oki.kozépisk. tanárt 1921.november 1-étol kezdő- * doleg az I.sz. fizikai intézethez nTanársegéddé válassza meg s neve-