Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1920-1921 (HU-ELTEL 8.a.26.)

1921. január 20. V. rk.

múltban sújtották: ^ Elvesztettük dr.Demeezky Mihály kartársunkat, kinek erős szervezete évek óta küzdött a kegyetlen kór­ral. Ravatalánál a Kar több tag­jának kívánságára szakember, -dr.. Suták József méltatta az elhunyt érdemeit. Szóló egy időben és egy . helyen kezdte Demeczkyvel közép­iskolai tanári pályáját és vele később is gyakran érintkezett. De ilyen subjeetiv vonatkozások hiján is lehetetlen megilletődés, sőt mély szánalom nélkül gondolni visz- sza Demeezkyre, ki fényes tudományos reményekre jogosítva indult útnak, azonban e reményeket csak részben teljesíthette. Egyetemi tanszékre csak idős korában jutott és akkor . hirtelen letört, alig pár évi mű­ködés után. Tragikus sors, de a vég­zet mégsem volt feltétlenül kegyet­len Demeczkyhez. Hosszas szenve­dése alatt olyan odaadó, önfelál­dozón gyöngéd ápolásban volt része, minőre a legnemesebb női lelkek képesék s élete egy igen nagy ál­dással ért véget, csöndes,szenve- déstelen kimúlással. Dékán-már kifejezte részvétét az özvegynek; ezt ez ülés jóváhagyásával jegyző- könyvi kivonat alakjában is meg fogju ismételni. Egész váratlanul sújtott le megrendítő katasztrófa Tuzson kartársunkra, kinek Erdélyből

Next

/
Thumbnails
Contents