Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1919-1920 (HU-ELTEL 8.a.25.)
1919. október 22. IV. rk
volt a proletárdiktatúra idején egy leánybiztositó intézetben vele együttműködni, s itt nyilatkozataiban erélyesen támadta a proletárdiktatúrát. Mikor a rendszer megbukott, felkiálltotti Hála Istennek, hogy ennek a rablóvilágnak vége van ! - , ELNÖK: Ismerteti azokat a tényeket, melyeket Alexander a hozzáintézett levelében védelmére elmond. NÉGYESY ny.r.tanár* Midőn a Kar oly érdemes és régi tagjáról kell szavaznom, mint Alexander, lelkiismereti zavart érzek. A kari ülésen való viselkedésén annak idején én is megdöbbentemTalán magyaráza nyilatkozatait és állásfoglalását, hogy félt a rosszabbtól, a^kommu- nismustól. Későbbi nyilatkozatai amellett szólnak, hogy nem bocsátotta magát a tanácsköztársaság rendelkezésére, Nagyon fontos volna, hogy viselkedését 'T'ViJA. ^ illetőleg és cikkeiráLvonatkozólag/lfall- gasénte are^az o felvilágosításait. Halasztási indítványt tesz, mely szerint a határozatot a kar halassza el addig, mig Alexandernak módjában van az ellene felhozott vádakra Írásban nyilatkozni. TUZSON előadó* Hogy Alexander az autonómiát megsértette^ azrkétségtelen. Nagyon fontos volna tudni^vajon tett-e a kari tagok közül valaki előtt vejé- rŐl, Révészről, aki aktiv részese volt az egyetemen történt fel forgatásoknak^ elitélő nyilatkozatot. ELNÖK: elrendeli a szavazást a Négyesy féle halasztási indítvány felett. Beadatott 31 szavazat,ebből * ,