Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1919-1920 (HU-ELTEL 8.a.25.)
1919. szeptember 25. III. rk
- Hogy Fogarasit előadás tartására _ kertem fel, ennek a célja nyilván- _ való volt: azt akartam: ugrassuk ki a nyulat a bokorbői. Lássuk, tulaj-- donklp mit is akarnak. A lányomra vonatkozólag csak azt Jegyzem meg, hogy férje szibériai hadifogoly .- Kétségtelen, hogy az eltávolított egyetemi tanárokkal súlyos igazságtalanság történt, de ezt a proletár- diJJtatúra_j3S[lpálta, mely testünktől-, lelkűnktől távol állott. Az az elbánás azonban, melyben itt bennün- - két rósz esiteni akarnak, egészen más, mert itt a kollegák Ítélitek kollegák felett. S ez nagyon fáj. A magam múltjából csak egy Jelenetre legyen szabad emlékeztetnem. Midőn dekánságom letelte után lemen- tem a lépcsőn, találkoztam Pasteiner Gyulával, akiről mindenki tudja,hogy inkább az értelem, mint a szív embere. Pasteiner mélyen meghajolt előttem s a kővetkezőket mondotta: Kidőlt fakeresztek előtt nem szoktam meghajolni, de Kollega ur előtt meghajlok, mert dékáni működésével rászolgált erre. Arra kérem a tek. Kart, ne illessék ezt a kidőlt fakeresztet olyan dologgal, ami mindig távol állott tőle. HEGEDŰS ny.r.tanár: Miután erről a felolvasott Jegyzőkönyvben nem esett szó, tisztázni kívánná, miként történt, hogy Beke ny.r. tanár a kommunis- mus idején a mathematikai seminarium számára elfoglalta a tanárvizsgáló 8 •. ^ •Jt tJ Vial wi filoal ♦