Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1919-1920 (HU-ELTEL 8.a.25.)
1920. július 5. XII. rk
Nem vonható kétségbe, hogy a javaslatok mindegyike nagyon körültekintő, gondos munkának és sokféle szempont összeegyeztetésének az eredménye, azonban Tek. Kar, méltóztassanak megengedni, hogy köteles nyíltsággal rámutassak arra a nagy fogyatékosságra, mely az előttünk fekvő javaslatokat jellemzi. Az én igénytelen véleményem szerint e javaslatok mindegyikének az a legfőbb hibája, hogy túlságosan óvab — — — — — — — — — - ]J a mennyiben féltő gonddal kerüli azt, hogy rávilágítson a numerus elausus gyökerére s e helyett könnyedén siklik el a kérdés lényege fölött. Még ha nem is mondanám meg, úgy is mindannyian tudnók, hogy a numerus elausus egyik legfőbb, ha nem egyet» len célja és jogosultsága az, hogy a zsidó hallgatóknak mértéktelen beözönlését megakadályozzuk ! A numerus elaususnak ezt az indítékát a javaslatok egyike sem vallja be; bizonyára azért, hogy ne keltsen disharmoniát s ne teremtsen olyan látszatot, mintha zsidógyűlölet volna a javasolt intézkedések forrása. Ámde épen ez a nagy harmóniára való törekvés teszi az előttünk fekvő javaslatoknak úgyszólván mindegyikét oly siváran üressé, oly színtelen, nemzetünk súlyos helyzetével nem számoló s minden belső erőt és nemzeti hevületet nélkülöző jéghideg, diplomatikus okmánnyá. Csakhogy, Tek. Kar, a numerus elausus kérdése sokkal mélyebben vág bele a magyar egyetemek és ezeken át az egész magyar nemzet eleven húsába, semhogy szelid fuvolahangokkal vagy diplomatikusan egyensúlyozott óvatossággal lehetne fölötte elsiklani. Itt a magyar lélek becsületes nyíltságával meg kell mondani, hogy igen is, nemzeti szellemmel átitatott, de józanul megfontolt és igazságos intézményekkel törekszünk a zsidó hallgatók mértéktelen beözönlésének gátat vetni. Ez a törekvés pedig nem bűn és nem is erény, hanem
