Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1919-1920 (HU-ELTEL 8.a.25.)

1920. június 1. választó

7.. vezettesse magát félre könynyelműen fölvetett jelszavak által, hanem legyen elég érettsége megválasztani a vezéreket, kik az alapos munkának megbecsülése által jótékonyan hatnak. A bölcsészeti Karnak jelentékeny rész jut e neinzetnevelő munkában. Neki kell fejlesztenie az ifjúság érzékét a tudományosan fegyelmezett kriti­kai szellem iránt, mely a magyar közéletet megújíthatná. Az igazság szeretetével együtt jár az igazságosság is, az a justitia, melyet a római jogász igy határozott meg: iustitia est constans et perpetua voluntas suum : jus cuique tribuendi. Az a nemzet, mely igy fogja fel a justitiát, mely egész viseletével mutatja, hogy bárkinek jogát is tiszteli, noha a magáét megsérteni nem engedi, az emberiség művelt közvéleményének becsülését fogja kivívni. Pedig e közvélemény Ítélete erőt ad a gyen­gének,valamint lesújthatja a hatal­mast.is. Ha szomszédjaink kajánsága elhitethetné a világgal azt, hogy mi a justitiát semmibe sem vesszük, halálos ítéletünk meg volna pecsétel­ve. De ha minden erővel azon leszünk ) hogy tettekkel meghazudtoljuk a kajánságot, ha megfogyatkozott álla­potunkban is Széchényi ideálja felé

Next

/
Thumbnails
Contents